A  VÍZ

Általános tudnivalók, teendők míg vizet találunk

    A víz, mivel az emberi testnek 60% -át adja, nagyon fontos. Szükséges az idegrendszer működéséhez, a hőháztartás szabályozásához, a salakanyagok kiszűréséhez, stb. Víz nélkül 2-4 napon belül beáll a halál. E napok száma függ a fizikai igénybevételtől és a hőmérséklettől. Ha az izzadást, mozgást és az energiafelhasználást erősen korlátozzuk,

50 °C – nál  1-  2 napig
30 °C – nál  5 - 7 napig
10 °C – nál   talán 9 – 10 napig is kibírjuk.
(ezt nem azt jelenti, hogy normál tevékenységet végzel, hanem, hogy minimális mozgással pihensz az árnyékban)

     A szervezet a külvilág felé kilégzéssel, izzadással és a vizelet kibocsátással veszít a vízkészletéből. Azonban az már kevésbé ismert tény, hogy a szervezet belső folyamatainak fenntartása is jelentős vízfelhasználással jár. Különösen az emésztés.

Napi külső vízveszteség:

 -1,5 liter vizelet
- 0,5 liter izzadság
- 0,5 kilégzés
---------------
2,5 liter naponta

    Erős terhelés és magas hőmérséklet esetén viszont napi 10 litert is elérhet a vízszükséglet. S ez nem csak sivatagokra vonatkozik! Hiába van -20 C ahol éppen tartózkodsz, a fokozott megterhelés nagyobb vízfelhasználással jár! Meglepő módon, egyes források szerint, a kiszáradás többször fordul elő hideg körülmények között, mint forróságban. A sarki környezet valósággal kiszipolyozza a testből a nedvességet, mert a levegő száraz, és gyakran szeles is. Ráadásul a nagyobb hidegben több víz kell, hogy fenntartsuk a testhőmérsékletünket.

    A későbbiekben még látni fogjuk, hogy a víz minősége legalább olyan fontos, mint annak mennyisége.

    A kiszáradásnak különböző fokozatai vannak, tüneteik, súlyosság szerint a következők lehetnek:

     A harmadik fokozattól már nem leszel képes vizet keresni. Sose várj addig a vízkereséssel, amíg elfogy a készleted! Amint lehet, kezdj neki!

    A szomjúság érzete a szervezetben keletkezett hiányt jelzi, de az, hogy nem érzel szomjúságot, még nem jelenti, hogy nincs szükséged vízre! (különösen a sivatagban érvényes ez) Előfordulhat, hogy a szervezet ezen jelzőmechanizmusa meghibásodik. Éppezért sosem helytelen, ha iszol.

    Vannak még további fontos alkotóelemek is, melyek távoznak a szervezetből a vízzel együtt, ám létfontosságúak az ember számára. Ezek az úgynevezett elektrolitek.

    Egyik fajtája a konyhasó. Ha ebből nem áll rendelkezésre a megfelelő mennyiség, a víz nem képes megkötődni a szervezetben, és vízmérgezést kaphatsz. (érdekesség, hogy vérünk százalékos sótartalma pontosan akkora, mint a tengervízzé). Azonban a túlságosan sós tengervíz is káros a szervezetre, mert feldolgozásához a már a testben lévő édesvíz készleteinket kell tovább csökkentenünk. A tengervíz sótartalma így a veseműködés leállásához vezethet, amiből természetesen következik a halál. Tengervizet, még ivóvízzel keverve se igyunk! A megfelelő mennyiség bejuttatására egy jó leves a legalkalmasabb. Dzsungel, és sivatagi körülmények esetén fokozott az izzadás, és így a sóveszteség is.

    Másik nagyon fontos elektrolit a kálium, sikertelen pótlása a teljesítmény gyors csökkenéséhez vezet, és a különböző izomgörcsök (beleéretve a szívizom is) esélye is megnő. Sok káliumot tartalmaznak a gyümölcsök (szilva, füge, mazsola), a gumós növények (pl. burgonya), a tej, és a tejtermékek.

    A szomjúságérzetet ideiglenesen a következő módszerrel enyhíthetjük:

    Tegyünk a szánkba, rágjunk, szopogassunk kis kavicsokat, fadarabokat. Ez nyálkiválasztásra ösztönzi a száj alatti nyálmirigyeket, és a kilégzés során fellépő folyadékveszteséget is csökkenti. Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy az emésztőrendszer reflexei miatt ez fokozott gyomorsavtermeléssel is jár, mivel a gyomor azt „hiszi” rövidesen élelemhez jut. Ez az éhség érzet gyorsabb megjelenéséhez vezet, ha valakinek gyomorfekélye is van, a dolog sokkal kellemetlenebb. Néhány szakkönyv javasolja a magok rágását, szopogatását is, de ezt ha lehet hanyagoljuk. Az ok egyszerűen az, hogy ezek vagy mérgezőek, ill. károsak, vagy ehetőek, de a bennük lévő olajok egyebek emésztése is vizet igényel. Kis veszteség, de sok apró hiba hatása összeadódva…

    Amíg nem találunk újabb vízforrást, addig csökkentenünk kell a testünkben lévő víz kiürülését.

Víznyerés, vízkeresés

A természetben fellelhető víz formái:

   Felszíni vizeink (patakok, tavak, folyók) nagyrészt szennyezettek, kivételt egyedül hegyvidéki források jelentenek. A hegyvidéki patakok már apróra morzsolt kőport tartalmazhatnak. Talajvíz tisztasága nem határozható meg, függ a talaj geológiai szerkezetétől. Csapadékvizet egészen friss állapotban fogyasztani lehet, a talajhoz érve szennyeződik. Kivételt képez ez alól az iparvidékek környékén hulló csapadék.

Következzék néhány módszer, és eszköz leírása (mérsékelt éghajlatra kihegyezve, de sok extrém körülmények közt is beválik) 

 - Ásni legérdemesebb feltűnően zöld réteken, kiszáradt patakmedrek külső hajlatánál, vízinövényekkel nőtt területen ahol sötét a föld. Ez esetben le kell ásnunk elég mélyen, és megvárni, amíg a talajvíz beszivárog a gödörbe. A gödör oldalába egy pálcával vájatokat fúrhatunk, hogy segítsük a víz beszivárgását. Ne legyenek illúzióink elég koszos vizet kapunk majd. Az első adagot ki is merhetjük úgy, ahogy van. A második adag már lényegesen tisztább. Ha hagyjuk ülepedni egy kicsit, javulhat a minősége. Mindenesetre további szűrés (lásd később), és fertőtlenítés javasolt!

- Felfoghatjuk az esővizet esőköpenyünk vagy egy darab nejlon segítségével. Szívóképes kendő kiterítésével is szép eredményt érhetünk el. Faedényeket is kitehetünk, azok is felfogják a vizet. A gyűjtőfelület nagyságát megsokszorozhatjuk, ha fakéreg részeket virágszirom alakban (az edénnyel a virág középpontjában) elhelyezünk. Ne feledjük az esővíz elektrolit mentes! Általános szabály: lehet, hogy a begyűjtött esővíz tiszta, de amivel begyűjtőd már nem biztos! Mindig tisztítsd meg a vizet!

 - A harmat sok élőlénynek biztosítja a szükséges vízbevitelt. Minél nagyobb a különbség a nappali és az esti hőmérséklet között annál nagyobb a harmat mennyisége. Leggyorsabban úgy gyűjthetjük össze, ha egy kendővel végigtöröljük a nedves növényzetet. Légy résen, nem szerencsés mérgező, irritáló szőrökkel, tüskékkel rendelkező növényekről törölgetni a harmatot. Ha igazán gondos vagy jó előre kiszemelsz egy rétet, más területet, és ehetőségi próbát (vagy annak első fázisait) végzel a növényeken. (lásd egy későbbi cikkben) Ha nincs megfelelő nedvszívó képességű ruhád, akkor nem mérgező fák belső kérgét is használhatod. S persze a legfontosabb, kellj fel időben!

 - Párologtatással a talaj mélyebb rétegeiből még kilátástalan helyzetben is nyerhetünk vizet, az un. nap lepárlóval. Ássunk egy kb. 1 méter átmérőjű, és a közepén 75cm mély, kör alakú gödröt, amelynek közepébe egy gyűjtőedényt helyezünk. A gödör fölé feszítsünk ki egy átlátszó, kb. 2 négyzetméter nagyságú, fóliát. Ügyeljünk rá, hogy a fólia széleit odaszorítsuk a talajhoz, kövekkel, vagy földdel, különben a párolgó nedvesség megszökhet, továbbá a fólia nem érhet a gödör falához sem! A fólia közepébe helyezzünk egy kisebb követ, így egy homorú felületet képezünk. Ennek köszönhetően a fólia alsó felén kicsapódó víz majd az edénybe csepeg. Ez a módszer főleg magas hőmérséklet esetén eredményes, azonban kis mennyiségű vizet eredményez. Megközelítőleg 1 litert 24 óra alatt. Ez a mennyiség növelhető, ha a talajba egyébként ihatatlan vizet jutatunk, például vizelet, sós víz, hűtővíz, állati vizelet, stb. Másik megoldás, ha nagy nedvességtartalmú növényeket (késsel megszabdalhatjuk őket), vagy átizzadt ruhákat teszünk a talajra. Ha lehet a gödröt lehetőleg a nap hűvösebb, szélcsendesebb szakában ássuk ki, nehogy elillanjon az a kevés nedvesség is. Extraként hozzáadhatunk egy kb. másfél méteres műanyag csövet, amin át kiszívhatjuk az edényből a vizet, anélkül, hogy szét kellene szednünk a nap lepárlót. Figyelem! A lepárlót minden második nap helyezzük odébb, hogy a maximális vízmennyiséget nyerhessük ki a talajból!

A helyet mindig gondosan válasszuk ki: sok napsütés, és nagyon nedves talaj.

 - A mérsékelt égövben telente alkalmazható módszerekről a sarkvidéki körülmények leírásánál olvashatsz bővebben. Az igazán nagy gondot az jelenti, ha mérsékelt égövben vagyunk, és nincs hó! Befagyott pocsolyákat, jégcsapokat, stb. ennek ellenére találhatunk. Ha jégcsap a fáról csüng, előfordulhat hogy a benne lévő tannin miatt barnás színű. Ettől még fogyasztható lesz a víz amit belőle nyerünk.

 - Desztillálhatod a szennyezett vizet tűz segítségével is. Tedd egy megfelelő tálba a vizet, majd forrald fel, és fogd fel a gőzt egy fólia segítségével. (figyelem az így nyert víz mennyisége nem lesz túl magas!) Ha nincs fóliád egy kendőt, ruhadarabot is ráteríthetsz az edényre. Vigyázz ne perzseljék meg a lángok, és ha leveszed, hogy kicsavard, azt bottal tedd meg, mert a gőz miatt forró lesz. A nagyobb hatásfok érdekében sűrű szövésű anyagot használj, és több réteget is egymásra teríthetsz. Ügyelj arra, hogy a ruhadarabok ne lógjanak a vízbe.

 - A növényekből való víznyerésre talán a trópusok nyújtják a legkedvezőbb feltételeket (lásd ott), de mérsékelt égövben is használhatunk nem egy módszert. Az első a növények anyagcseréjének sajátosságain nyugszik. Gyökereikkel felszívják a talajból a nedvességet, és a külső hőmérséklettől függően a leveleken át kipárologtatják azt. Aki járt már fóliasátorban az tudja miről beszélek. Egy átlátszó nylon zacskót egy zöldellő ágra ráhúzva, és a nyakát szorosan elkötve csapdába ejtjük ezt a párát. A zacskó egyik sarkát irányítsd a föld felé, így a víz oda gyűlhet, és nem szívják be újra a levelek. Agy elkerülhető, hogy a leveleken lévő esetleges vegyszerek is a vízbe kerüljenek. Ez olyannyira megbízható metódus, hogy némely hadsereg erre alkalmas zacskókat tesz a túlélő csomagokba. Ha tekintélyes nagyságú átlátszó fólia darabunk is van, akár egész bokrokat is letakarhatunk. A fóliát szorosan rögzítsük a talajhoz, és a végét hajtsuk befelé… Majd itt gyűlik össze a lecsurgó víz. Lehetőleg ne érjen a növényhez a fólia (támasszuk ki egy bottal, de vigyázzunk, ki ne szúrjuk a fóliát).

 - Kora tavasszal érdemes megcsapolni a kifejlett nyírfákat. Ilyenkor újra felgyorsul az anyagcseréjük, és temérdek vízre lesz szükségük. Ez egy két-három hetes időszak. Kezdetét az jelzi, hogy a mogyoró levelei nem nagyobbak a mókus lábujjainál. (Találj ehhez mogyorót, és standard mókust. Utána mérd oda a standard mókuslábujjakat a rügyekhez, átlagoljad, grafikonnal szemléltesd, és kezd meg a csapolást… vagy inkább kezd el próbálgatni találomra. Durva megoldás, de talán biztosabb) Ezen időszak alatt akár napi 4-5 liter nedvhez is hozzájuthatunk. Szükség esetén, rövidtávon vízként is fogyasztható. Azonban cukortartalma miatt inkább energiaforrásként, vagy teák édesítőjeként ajánlatos használni. A lecsapoláshoz a legegyszerűbb, és legkevésbé ártalmas megoldás, ha fejszével fölfelé csapva behasítjuk a kérget, és a résbe rövid csurgatót ütünk. Ha befejeztük a csapolást, szedjük ki a csurgatót, és nyomjuk vissza a kéregrészt, hogy a fa sebe gyorsabban begyógyuljon. Más fák is alkalmasak lehetnek a csapoláshoz. A bükk, a juhar, a füge(ez akár késő őszig is adhat nedvet), Észak-Amerikában pedig a hikoridió, vagy a cukor-juhar.

- Sziklaüregekben, fák üregeiben megrekedt vizet egy üreges növény száron, műanyag csövön át kiszívhatod, és egy edénybe vezetheted. Az ilyen vízforrások veszélyeiről bővebben később olvashattok.

- A legkétségbeejtőbb helyzetben előfordult, hogy emberek megöltek nagytestű növényevő állatokat, például elefántokat. Kizsigerelték őket, majd a megitták a gyomrukban található folyadékot. Hogy ezt megtehessük gyűjtsük össze a gusztustalan zöld masszát a gyomorból, tekerjük egy ruhába, és préseljük ki a folyadékot belőle. A folyadékot hagyjuk ülepedni, letisztulni. Ha egy darab májat adsz hozzá ez a folyamat felgyorsulhat (ez azért megfontolandó, mert a kórokozók melegágya lehet a máj) csak növényevők gyomorváladéka alkalmas, a mindenevők, vagy a húsevők emésztőrendszere veszélyes mikrobákat tartalmazhat. Ezt a módszert csakis életveszélyben alkalmazd, legutolsó opcióként válaszd!

A vízlelőhelyek fellelése gyakran sokkal nagyobb problémát okoz, mint a víz kinyerése, és tisztítása. Következzen néhány tipp, ami megkönnyíti a keresését.

Következzék néhány víznyerési módszer a mérsékelttől eltérő éghajlat esetén.

Sarkvidéki, téli körülmények

Még a zord sarki körülmények között is szükséged van minimum napi 2 liter vízre. Az uralkodó hideg miatt kevesebbet akarsz inni, de ennek következménye a fokozatos dehidratáció. Az elsőként jelentkező tünetek a letargia, és a folyamatos álmosság. Ezt könnyen kiküszöbölheted azzal, hogy többet iszol. Sarki körülmények között általában nem probléma a víz fellelése, elvégre hó, és jég formájában mindenütt jelen van. A gondot az okozza, hogy ezeket fel kell melegíteni. Ne egyél havat, vagy jeget, mert károsíthatja az emésztőrendszered érzékeny hártyáit, és dehidratációhoz is vezethet (ne feledd, a hó és a jég elektrolit mentes!) Ha mindenáron ehhez kell folyamodnod, akkor a tenyeredbe vegyél egy kis adagot, nyomd össze, majd a keletkező vizet csepegtesd a szádba. A jég felolvasztása mindig könnyebben megy, mert nincs benne annyi levegő, mint a hóban. Nyaranta az ilyen vidékeken bőséges a víz. Gyakran találkozhatsz tavakkal, patakokkal. A vizük mindenestre tisztításra szorul. Ne pazarolj! Csak annyit olvassz meg, amennyire szükséged van., és idd meg amíg még meleg!

A gleccserek, és jéghegyek kiváló forrásai az ivóvíznek, mivel jellegzetes kék színű jegük már elvesztette sótartalmát. A nyári időszakban keres kis lyukakat ezek felületén, azokban általában friss vizet lelhetsz. Tartsd észben, semmi garancia arra, hogy ez a víz nem lesz szennyezett. Ha kétségeid vannak akkor forrald fel, vagy egyéb módon fertőtlenítsd.

Olvasztással hóból, és jégből nyerhetünk vizet. A havat nem szabad szopogatni, vagy megenni, mert rendszerint szennyezett (ezenfelül a hópelyhek porszemcsék köré épülnek fel), és a hideg hó ingerli a szomjúságtól amúgy is érzékeny gyomornyálkahártyát, következménye gyomorhurut vagy a gyomor felszívóképességének csökkenése. További kedvezőtlen hatás, hogy sieteti a szervezet kihűlését (inkább a tenyerünkben megolvasztva csepegtessük a szánkba, ha már máshogy nem megy), és tekintve, hogy elektrolit mentes, szintén vízmérgezést okozhat. Magasabb hegyekben az árnyékos oldalakon, még nyáron is találhatunk havat. A hó vagy jég felolvasztásával nyert vizet csírátlanítsuk, lehetőleg forraljuk fel.

A hó több módon is felolvasztható.(sajnos ez gazdaságtalan folyamat, 10 egység hóból, csak egy egység víz lesz) Edényben a legjobb úgy, ha először csak egy kis mennyiséget olvasztunk meg, aztán abba egyre nagyobb hódarabokat rakunk.

Másik út, hogy egy szövetdarabba havat teszünk, és azt a tűz közelében fellógatjuk. Esetleg egy tűz közelébe rögzített ágra hógolyót tapaszthatunk. A tűz melegétől az is felolvad, és az alája tartott edénybe csepeg.

 Esetenként a nap energiáját is felhasználhatjuk az olvasztáshoz. Szélvédett, napos helyen terítsünk ki vízhatlan anyagot serpenyőszerűen. Abba rakjunk vékonyan havat, vagy jeget. Az olvadás lassú lesz ugyan, de fűtőanyagot takarítunk meg. Saját tapasztalat azt mutatja, hogy a fém edények erre a célra nem igazán alkalmasak, mert a keletkezett minimális hőtöbbletet hamar elvezetik a külvilág felé. Gyorsabb lesz az olvadás, ha sötét színű a fólia, és ha szigetelő anyagot (pl. száraz levelek)  teszünk a fólia, és a talaj közé.

A jég sűrűbb, mint a hó, és gyorsabban is olvad. A kékes színű, lekerekített szélű, régi tengeri jég javarészt elvesztette sótartalmát, de azért kóstoljuk meg a biztonság kedvéért. Szűrése szükséges a kisméretű ásványi anyagok miatt.

Felolvasztásukra a tűz segítségével többféle módszer is létezik.

Az inúitok (Kanada északi részein, és Alaszkában élő őslakók) nagyon találékonyan oldják meg az olvasztás kérdését. Az egyik, amikor az elejtett karibut (amerikai rénszarvas fajta) zsigerelik. Kiveszik annak gyomrát, kiürítik, kifordítják, megtöltik hóval, majd egy béldarabbal összekötözik. Ezt követően behelyezik a rénszarvas még meleg belsejébe. Munkájuk végeztével, óvatosan kiemelik a gyomrot, egy kis nyílást biztosítanak rajta, majd egy hótömbön keresztül felszürcsölik a vizet. A hó kiszűri az esetleges szennyező anyagok többségét.

Másik technikájuk szintén igénybe veszi a még meg nem olvadt hó szűrőhatását. Keresnek egy lejtőt, majd kaparnak egy kis bemélyedést az egyik feljebb eső pontján. Ettől lejjebb még készítenek kb. fél tucat hasonló mélyedést, melyeket egy ujjnyi széles  rés köt össze. Ezekbe a résekbe havat tesznek. Ezután a legfelső gödörben tüzet gyújtanak fókazsírral, és apró ágakkal. A tűz mellé egy tömb kék jeget tesznek. Ahogy a víz megolvad, a fókazsír tűz alatt a víz lefelé csörgedezik a gödrök láncolatán keresztül. A gödrök között lévő hó lassan megtisztítja a kezdetben zsíros, koszos vizet. A legutolsó gödörben iható víz gyűlik össze. Ezt csak jég felületen végezzük, mert különben a hó felissza a megolvasztott vizet.

A sarki körülmények között, és általában télen a szervezet kevesebb vitaminhoz jut, ezért merem ajánlani a fenyőtüskéből készített teát. Ez A és C vitaminban gazdag. Csak friss, elszíneződés mentes tűleveleket válaszunk. Gyűjtsünk össze vagy két teáskanálnyi tűlevelet, és egy kő segítségével törjük össze őket. Dobjuk őket forrásban lévő vízbe, ezután a vizet tartsuk melegen, de ne forrjon. Párszor keverjük meg, majd 5-10 perc elteltével vegyük ki őket a vízből. Egy kis édesítés nem árt.

Sivatagi körülmények

Talán ebben a környezetben érezhető legjobban a víz hiánya. S hozzájutni is itt a legnehezebb. Árnyékban pihenve, vagy este haladva is csak 1-3 napig húzhatjuk víz nélkül. Teljesen mindegy, milyen bőségben áll rendelkezésedre minden más, ha nem találsz sürgősen vizet a sivatagban nem bírhatod sokáig! A világ sivatagai nagyban különböznek a csapadék eloszlását illetően. Van ahol csak évente egy napot esik (vagy még annyit sem), van ahol egy adott évszakban több zápor hullik. A legtöbb sivatagi esőzés viharosan érkezik, özönvízszerű, erősen korlátozott területet érint (egyszerre csak pár négyzetkilométert), és akár áradásokat is okozhatnak (ezek a víz ereje és a sodort törmelékek miatt nagyon veszélyesek lehetnek). A csapadék egy része beivódik a talajba ugyan, de az ebből keletkező talajvíz, általában messze a felszín alatt lapul. Minden állandó, vagy időszakos vízlelőhely nagy kincs a helyi lakosság számára. Ha bármelyiket megrongálod komoly büntetésre számíthatsz, méghozzá joggal!

Ha sivatagban találod magad, a legnagyobb körültekintéssel kell alkalmaznod a fentebb leírt módszereket, hogy a szervezetedben lévő vizet megőrizd. Ne egyél, orron át lélegezz, bőrfelületet letakarni, stb. Bölcs dolog, ha az első 24 órában egyáltalán nem eszel, és nem iszol. Ez után fel kell állítanod egy pontos, és szigorú tervet, hogy fogsz vizet keresni, azt tárolni, felhasználni, és szállítani?

Amennyiben valamiféle járművel robbansz le a sivatagban, vedd számba milyen vízkészleteket kínál a jármű. A hűtőfolyadék esetenként veszélyes vegyszereket tartalmazhat, ezért desztilláld, mielőtt elfogyasztod! A jármű alkatrészeiből általában gond nélkül építhetsz egy lepárlót! Ez minden szennyezett vizet gőzzé alakít, és ha azt lehűtőd, tiszta vizet kapsz. Vizelettel is megteheted!

Mint említettük néha esik az eső is (mindenesetre ne erre alapozd a vízgazdálkodásod). A csapadék általában a tengerparthoz közel esik, vagy hegyes vidékek lábánál. Az esővíz gyorsan felszívódik majd, de kisebb tócsák maradhatnak, sziklák árnyékos mélyedéseiben.

Figyelj a jelekre! Az állatok vagy az emberek nyomai szinte biztosan vízlelőhelyhez vezetnek! Nagy mennyiségű állati ürülék, ember alkotta szikla formációk (a sivatagi emberek gyakran így védik a vízlelőhelyeiket), sziklamélyedések, növényzet. A madarak repülési iránya is a vízhez vezethet. Főleg ha papagáj, vagy galambféléket látsz. Ezek soha nem élnek messze a víztől. Tevék, vagy emberek áthaladásának nyoma is biztató jel. Ha csak egy nyomot látunk azt ha lehet ne kövessük. A sivatagi utak általában nagyon szélesek, és a puha homokban gyakran nem láthatók nyomok, de a homok színe észrevehetően más lesz. Egyes sivatagok (pl. USA sivatagai) relatíve sűrűn lakottak, és „nagy” a forgalom is. Ott a túlélés viszonylag könnyebb feladat.

Ha a talajvízhez akarsz hozzájutni, megpróbálhatsz ásni, de nagy munka lesz, arra számíthatsz. Előtte tanulmányoznod kell a tájat, és a talajt. Az őslakók gyakran ismernek nem egy mélyen fekvőhelyet, ahol felszíni pocsolyák találhatók, és ezeket általában letakarják. Az ilyen helyeket mindig vizsgáld át, főleg félsivatagos, vagy bozótos vidékeken. Az olyan helyszíneken, amelyek szemmel láthatólag nedvesek, sok állatnyom látható, vagy legyek rajzanak érdemesebb ásni. Ha nincs külön ásó szerszámod, használj egy lapos követ, botot, vagy egy elhullott állat csontját.

Sokszor a talajban lévő nedvességet nem tudod kiaknázni, és ha nincs épp átlátszó fóliád, vagy más hasonlód lepárlót sem építhetsz. A Kalahári őslakói alkalmaznak egy érdekes módszert (mérsékelt égövben is beválik). Áss egy gödröt a nedves talajban, olyan öklömnyi átmérőjűt. Az aljába helyez valamilyen nedvszívó, nem mérgező növényzetet, mondjuk fűszálakat. Ezután egy improvizált szívószálat (lehet egy erős üreges növényi szál, ha szegmensekre van osztva, az elválasztó falakat át kell szúrnod hosszú vékony bottal) nyomj ebbe a fűcsomóba. Temesd be a gödröt, persze a szívószál végét hagyd a talaj fölött, és várj. Óvatosan húzd feljebb a szívószálat egy centivel, és kezdj el szívni. Tetemes erőkifejtés után a talajból nedvességet szívtál a fűcsomóba, és lassan a szívószáladon át elér hozzád. Ez egy nehéz technika, nagyon türelmesnek kell lenned. Esetleg könnyíthetsz a helyzeteden, ha egy másik szívószálat is használsz. Csak éppen ezen át a levegő áramlana be a gödörbe, ami megkönnyíti a víz felszívását (de nem a gödörbe áramlását). Esetleg ha fújsz, szívás helyet a víz azon keresztül fog a felszínre emelkedni. Ha nem használod a szívószálat apró fadarabbal eldugaszolhatod.

Köves, sziklás talaj esetén sokszor apró forrásokra bukkanhatsz. Bizonyos fajta kőzetek nagyobb sikerrel kecsegtetnek, mint mások. A mészkő például a benne lévő repedéseknek hála (főleg ha alatta nem porózus kőzetréteg fekszik), gyakran vízkészleteket tárol, esetenként időszakos forrásokat is rejthet. A különböző vulkáni eredetű tufák is vizet rejthetnek. Mindig próbáld elképzelni hogyan, merre folyna a víz! Ellenőrizd az üregeket, de csak óvatosan. Ha nem látsz bele, ne nyúlj bele a kezeddel. A homokkő rétegek környékén is érdemes lehet kutakodni.

Az esőzések során a felszínen folyó víz esetenként hosszú ideig megmaradhat úgynevezett ciszternákban. Ha ez a víz elpárolog, gyakran sóréteget hagyhat maga mögött, mely több célra is felhasználható.

A nagy hőmérséklet különbségek az éjszakai, és a nappali időszakok között, hajnalban jelentős harmat lecsapódáshoz vezethetnek a fém tárgyak felületén például. Óránként akár fél liter vizet is összegyűjthetsz egy ruhadarabbal. Építhetsz úgynevezett harmat csapdákat is. Napnyugtakor áss egy gödröt… vagy inkább bemélyedést olyan 40-60 cm mélyet. Teríts az aljára valamilyen vízhatlan anyagot, fóliát, stb. Ezután töltsd meg nagy, sima felületű kövekkel. Legyenek olyan tiszták amennyire csak lehet. Hagyd ott éjszakára, és hajnalban gyűjtsd össze a harmatot. Ez csak kis mennyiségű vizet produkál, és évszakról, évszakra változik ez a mennyiség. Azért égy óvatos. A skorpiók előszeretettel fészkelik be magukat ilyen helyekre.

Az általános technikáknál leírt nap lepárló itt is kiválóan működhet. A kinyerhető vízmennyiség 0,4-1,5 liter/ 24 óra körül van a sivatagban. Vizelet, növények, vizes ruha, stb. gödörbe helyezésével ez a mennyiség persze nőhet. Ha a vizeletet is egy másik edényben helyezed a gödörbe, akkor több vizet nyerhetsz belőle, mintha csak a gödörbe vizelnél. Még ha két naponta át is telepítjük a lepárlót, akkor is kétséges, hogy egy ember számára, egyetlen lepárló 15 napnál hosszabb ideig elegendő vizet produkálna. Miért? Mert a sivatagban a napi vízszükségleted könnyedén felkúszhat akár 5 literre is.

Következzék egy kifejezetten vizelet lepárlására alkalmazott „szerkezet”. Két nagy műanyag flakon ideális a célra. Az egyikbe vizelj bele, körülbelül a harmadáig. Majd szorítsd oda a másik flakon nyakát az elsőhöz, és próbáld meg szigetelni mondjuk ragtapasszal, ha van elsősegély csomagod. Óvatosan helyezd a két flakont a talajra, vigyázva, hogy a vizelet ne folyhasson át az üres üvegbe. Az üres üveget takard be földdel, hogy hűsítő árnyék legyen a belsejében. A másik üveget pedig hagyd a napon. Ha ezt reggel csinálod meg, alkonyatkor ellenőrizve a flakonokat, azt láthatod, hogy akár a vizelet fele is ivóvízzé alakult.

A sivatagi növények jól alkalmazkodtak a zord körülményekhez, sokuk a folyadékot a testében tárolja. Néhány fafajta jól jelzi, hogy milyen mélyen található víz a talajban. A pálma félék 1 m-t jelölnek, míg a fűzek 4m-t. A kaktuszok nem rendelkeznek számottevő gyökérzettel, emiatt a vizet testükben tárolják. Az észak-amerikai hordókaktusz az egyetlen, amely tejszerű folyadékot ereszt, de fogyasztható. Minden más növény, amely tejes folyadékot tartalmaz kerülendő. Mindenesetre nem könnyű hozzájutni a kaktuszokban lévő folyadékhoz. Külső rétegük tüskés, és szívós, nehéz átvágni. Esetenként belső húsának darabjait magunkkal vihetjük, vésztartalék gyanánt. A fenti hordókaktusz, ha mondjuk 1 méter magas, 1 liter tejes folyadékot adhat. A sivatagban élő fák számtalan fajtája a talajfelszínhez közeli gyökereiben vizet tárol. Ezeket ki kell ásni, 0,6-1 m-es darabokra vágni, külső kérgét le kell húzni, és csak ezután juthatunk hozzá a folyadékhoz.

A pálmafélék elsőrangú folyadékforrások lehetnek. A legjobbak a kókusz, és a cukor pálma ilyen célokra. Édeskés nedvük kinyeréséhez vágjuk le egy viráguk tetejét, és azt lefelé hajtva kicsepeg a folyadék. Minden 12 órában levághatunk egy vékony szeletet, hogy tovább folyjon. Ez napi 1 litert is eredményezhet. A kókuszpálma nedve a dióból is kinyerhető. A zöld diók több folyadékot tartalmaznak, és könnyebb feltörni őket. A legegyszerűbb módszer talán a két, vagy 3 fekete „szem” –be lyukat ütni, s így kicsepegtetni. Ha máshogy nem megy egy éles sziklának vágva fel is törhetjük.

A helyi lakosok, például a Kalahári-sivatag őslakói számtalan olyan a földfelszínen jelentéktelennek tűnő növényt ismernek, amelyek temérdek vizet tárolnak a gyökerükben. Sajnos ezek felleléséhez csak a tapasztalat nyújthat igazán nagy segítséget. Ha nincs más választásunk, akkor elkezdhetünk ezek után ásva kutatni. Hogy később is rátaláljunk a hasonlókra memorizáljuk a növény sajátosságait.

Dzsungel körülmények

A csapadék sokkal gyakrabban és bőségesebben esik a trópusi övezetben, mint a mérsékelt klímájú régiókban. Néhány helyen majdnem naponta esik, a nap egy bizonyos szakaszában. Más zónákban az esőzés évszakhoz kötött, de akkor szinte megállás nélkül esik. A trópusok gazdag növényvilága, szántalan folyója, tava nagy mennyiségben biztosítja a szükséges vizet. A probléma azonban a vízben magában rejlik. A meleg klíma valóságos paradicsom a vírusok, baktériumok, és a paraziták számára. Nagyon valószínű, hogy egy megfelelő védettséggel nem rendelkező személy súlyos fertőzést szed össze. Igaz ezek a lakott területek környékén gyakoribbak, ahol a higéniai viszonyok, és a szennyezett ivóvíz terjeszti ezeket. Mindenesetre indulj ki abból, hogy minden dzsungel béli víz szennyezett, fertőzött az esővizet kivéve, esetleg még a közvetlenül a növények belsejéből nyert vizet, bár van rá példa, hogy a vízzel együtt a kórokozókat is magukba szívják, szennyezett vizek mellett nőve. (mint már mondtuk az eső tiszta lehet, de amivel felfogod nem feltétlen. Ez főleg a dzsungelben igaz.) Fertőtlenítsd és szűrd a vizet!

Sok növény tárol vizet magában, vagy rendelkezik iható nedvekkel, de célszerűbb néhány gyakoribb, és könnyen felismerhető típust megjegyezni mielőtt útnak indulnánk.

A banán és platán fákat érdemes a talajtól kb. 30cm-es magasságban kivágni. A tuskó belsejét ezután faragjuk ki, kehelyszerűre. Ha végeztél a faragással, tisztítsd ki a törmeléket, és várj míg az üreg feltelik. Noha néha keserű lehet a víz fogyasztásra alkalmas. Fedd le a tuskót, hogy megvéd a bogaraktól (vagy éppen hagyd úgy, hogy elkapd a bogarakat)

A különféle indák is hasznosnak bizonyulhatnak. Ejts egy mély bevágást az indán olyan magasan, amennyire csak lehet. Ezután vágd át teljesen közel a talajhoz. Csepegtesd a vizet a szádba, vagy egy edénybe. Először csak egy keveset kóstolj meg. Az indákból folyó víz általában kristálytiszta, és édeskés. Ha a folyadék zavaros, és irritálja a szádat, azonnal hagyd abba, mert ez mérget jelezhet. (józan ésszel belátható, hogy ha különböző inda félékből gyűjtesz vizet, nem ajánlott egy edénybe gyűjteni őket tesztelés nélkül) Ha a víz elapadt, vágj le egy újabb részt az indából, és folytasd tovább.

Különféle növények a leveleik közti üregekben gyűjtik a vizet, és az abba belefulladt rovarokat megemésztik. Természetesen az ilyen vizet fertőtleníteni kell.

A bambusz és néhány más fafajta vizet tárolhat a törzsében, mozgasd meg, és ha hallod a víz lötyögését, a bambusz szegmenseinek aljánál ejts egy bemetszést, hogy kifolyon. (közben légy óvatos, mert nem egy bambusz ág erősen meghajtott állapotban van, és ha megbolygatod csúnyán arcul csaphat).

Soha, de soha ne fürödj olyan vízben, amit előzőleg nem fertőtlenítettél, a temérdek élősködő, és kórokozó miatt.

Ugyanezen okból, ha arra kényszerülsz, hogy trópusi vizeken kellj át, ezt mindig teljesen felöltözve tedd meg!

Tenger, és partvidék

Régebben a tengeren a túlélés hosszát a magunkkal vitt víz mennyisége, és a csapadékból felfogott víz mennyisége határozta meg. A közelmúltban számtalan új eszköz jelent meg, amely szerencsés esetben velünk van a mentőcsónakban. Ha a vízben lebegünk csónak nélkül… nos az pech. A víz itt is az egyik legelemibb dolog, különösen a trópusi tengereken hánykódva. A testünkben lévő víz veszteségének minimalizálására alkalmazzuk az első fejezetben leírt módszereket. Próbáljunk valami árnyékot biztosítani magunknak, és napközben pihenni, elkerülni a megerőltető tevékenységet.

Soha ne igyunk tengervizet, és vizeletet! Mindkettő tovább csökkenti testünk vízkészleteit, és veseleállást is okozhat.

Általában minden mentőcsónakban van egy kevés ivóvíz, ezt óvjuk meg a tengervízzel való érintkezéstől. Számold ki mennyi vízhez juthatsz más forrásokból, mondjuk tengervíz lepárlóból, vagy vízszűrő pumpákból. Ezek általában megtalálhatók a mentőcsónakokban, egyszerű, és világos kezelési útmutató segíti használatukat. A vízszűrő pumpák már elképesztő teljesítményekre képesek.

Ha eső esik, igyekezz feltölteni minden tárolóedényed, utána igyál amennyit lehet. Ruháinkat is kiteregethetjük, majd kicsavarhatjuk belőlük a vizet (bár ha a ruha rajtunk volt pár hétig, ennek kétséges a tisztasága). Ha jéggel találkozunk, az fokozatosan csökkenő sótartalmat mutat, amint egyre kékebb a színe. Igaz ilyen helyen a hideg túlélése lesz az elsődleges feladatunk.

Amennyiben partot értél némileg könnyebb dolgod lesz, és nagyobb az esélyed az életben maradásra. Ellenőrizd a part menti sziklákat, a hasadékokat, üregeket, és ha növények nőnek rajtuk az is vizet jelezhet. Egy homokos parton válassz ki egy helyet, amely legalább 100 méterre van a dagály legmagasabb pontjától. Így elkerülheted a sóval való szennyezettséget. Ás amíg a homok nedves nem lesz. Itt állj meg és várj, hátha víz kezd el szivárogni a gödörbe. Ha igen ne áss tovább, mert az csak a tengervízzel keveredésnek ad nagyobb esélyt. Ez a víz sós lesz, de rövidtávon nem jelent problémát. Ha van egy nap lepárlód, javíthatod a minőségét. A tengertől még távolabb valóságos kutakat is áshatsz.

A tengervizet is desztillálhatod a fentebb leírt módszerekkel.

A víz fertőtlenítése és tisztítása

A víz szűrésére a nagyobb szennyező darabkák, nagyobb élőlények kiszűrése miatt van szükség. Például az apró ásványi darabkák, melyek a hegyi patakokban előfordulhatnak, irritálják a nyálkahártyáidat, és a betegséget okozó mikroorganizmusoknak is menedéket nyújthatnak, a kémiai fertőtlenítő szerekkel szemben. A fertőtlenítés pedig a vírusoktól, baktériumoktól, mikroszkopikus méretű parazitáktól szabadít meg minket. Ezen folyamatok közül mindkettő fontos, de a veszély nagyságát tekintve (főleg a trópusokon) a fertőtlenítés elengedhetetlen!

A szűréshez számtalan modern eszközt tud beszerezni aki akar, de a probléma természetesen mindig ott indul, mi van ha nincs nálad?

Alább következzék néhány veszély, amelynek a megfelelő kezelés nélküli vízzel tesszük ki magunkat. Enyhe esetben csak hasmenést kapsz (ez sem lebecsülendő gyorsítja a kiszáradást, és elég kellemetlen), súlyosabb esetben halál is lehet a vége.

További fontos szabály. Az, hogy állatok, vagy helyi lakosok gond nélkül isznak a vízből, nem jelenti, hogy Neked is lehet! Közel sem biztos, hogy a Te szervezeted gond nélkül elviseli.

Természetes vizeinkben állati ürülékből, vizeletből, vagy azok szervezetéből rengeteg káros mikroba juthat a vízbe. Ugyanez vonatkozik a vegyszerekre, de nem felejthetjük el a vízben őshonos mikroorganizmusokat sem.

Ezeket tartsd észben, ha éppen hulla fáradtan, meggyötörve, szomjasan arra gondolnál, hogy egy kis korty nem árthat szűrés, forralás nélkül sem…

Ha voltál elég ostoba, és nem fertőtlenítetted, szűrted a vizet, és valamilyen élősködőre tettél szert (véres vizelet, fáradékonyság, férgek a székletben), a következő „házi” gyógymódokat próbálhatod meg, ha nincs megfelelő gyógyszer, és képzett segítség. Ezek a gyógymódok kényelmetlenek, és a szervezetedet is rongálják.

Tünetek megszűnése után igyál sok vizet.

Nagyban megkönnyíti a dolgunkat, ha a lehető legtisztább, legfrissebb forrásból szerezzük be a vizet. Például, kerüljük (ha lehet) az olyan vizet melyben állati maradványokat találunk, felszíne nyálkás, algás, szaga büdös, növényzet nem nő a közelében, stb. Igyekezzünk oxigénben dús, sziklákon átfolyó vizet gyűjteni. Ha vegyszerekkel szennyezett a víz szélén gyakran porszerű lerakodást figyelhetünk meg. Ezek megfelelő kezelése is lehetséges, de minek kockáztassunk, ha nem muszáj?

Hála égnek a legegyszerűbb módszerek is nagyon hatékonyak tudnak lenni. Fogjunk egy zoknit, (vastagságtól függően akár kettőt) és tegyünk az aljára mohát, avart, arra egy réteg finom homokot, iszapot, majd még egy adag mohát, iszapot. A vizet ezen átcsurgatva a nagyobb szennyeződések javától megszabadulunk. Szükség szerint többször ismételhető. Tökéletesen átlátszó, kristálytiszta vizet azért ne várj.

Egy sűrű szövésű anyagot egy háromlábú állványra felkötözve és régebbi tábortűz maradványaiból vett faszénnel megtöltve egész jópofa vízszűrőt kapunk. A vizet ebbe beleöntve, a szövet alá edényt téve tisztíthatjuk a vizet.

Ha úgynevezett indián kutat ástunk, akkor egy köteg szorosan összepréselt, (a közepén üregessé tett) fű, szalma, stb. köteggel kibélelve azt, szűrhetjük a vizet

Az ínyencek a szűrőhatás fokozása érdekében megtölthetik még kavicsokkal, gézzel, papír zsebkendővel, homokkal, stb. a felfüggesztett szövet darabot. Mindegyiknek jó a szűrőhatása.

Ha a szűréshez semmi nem áll rendelkezésre (ha ruha van rajtad, akkor ez lehetetlen, azt felhasználhatod), akkor hagyjuk a vizet ülepedni legalább 12 óráig. Ezután óvatosan merjük ki a felső részt.

A fertőtlenítésre szintén rengeteg módszer áll rendelkezésünkre. Ha a túlélő helyzet váratlanul ér, ezek közül igazából csak egy, ami reálisan elérhető. A kémiai módszerek hideg vízben lassabban dolgoznak, ráadásul a zavaros, koszos vízben úszó szennyeződés védelmet nyújthat a mikroorganizmusoknak.

Klór: Körülményes, és rendkívüli helyzetben ritkán alkalmazható. Forrásvíz és kútvíz esetén 2g, 33%-os klórmész kell 1000 liter vízhez. Hatásidő 10 perc. Ha nagy felszíni vizekből merítünk akkor a mennyiséget növelni kell 4-8g-ig. Kátyúkból, víztócsákból származó víznél 10g. 1-2 óra alatt 10g szinte minden kórokozót elpusztít. Hogy a víz visszakapja rendes ízét, még kezelni kell nátrium-triszulfáttal. Erre szintén nincs lehetőség extrém körülmények között. Ha túrázok számára kapható cseppek, vagy tabletták alakjában kapható változatot használunk az valamivel talán jobb. Sajnos enyhén lúgos vizekben (mondjuk mészköves vidéken), csökken a hatékonysága, így növelni kell a hatóidőt. Szűrés nélküli vízben használva nem sokat ér.

Jód: 3-6 csepp jódtinktúra 1 liter vizet 30 perc alatt fertőtlenít. Elvileg. Akik allergiásak a jódra, vagy pajzsmirigy problémákkal küzdenek, vagy éppen terhesek… Nekik ez a módszer egyáltalán nem ajánlott. A jód előnye, hogy hatóideje rövidebb, mint a klóré, és lúgos vízben is elvégzi feladatát. (sebfertőtlenítésre kiváló, ha egy kis többlet jód maradt a vízben, ráadásul megakadályozza az újraszennyeződést)

Ezek a módszerek nem teljesen megbízhatóak, mivel a cryptosporidium nevű élősködő a klóra, és a jódra is immunis. Ez azt jelzi, hogy a kémiai fertőtlenítés mellett minimum használjunk szűrést is, vagy egy másik módszert. 

Kálium-permanganát: Ez még kevésbé megbízható, mint a fenti kettő. Csak kis vízmennyiség esetén használjuk, 1 : 2000-es arányban. (1 liter vízhez 0,5g), és két óráig hagyjuk hatni( a víz rózsaszínné válik). A vizet egy kevés cukorral, vagy kávéporral lehet színteleníteni

Vízszűrő berendezések: Hasznos találmányok, de ismét csak mi van ha nincs nálad? Ráadásul ezek sem garantálnak 100%os eredményt.

Desztilláció, párologtatás: Egy jó példa erre a nap lepárló (lásd fentebb). Majdnem olyan jó, mint a forralás, a vizet gőzzé változtatva biztosan megszabadulunk a mikrobáktól, mérgező vegyszerektől (pl. vizelet esetében). Kell valami amiben felforraljuk, kell valami amivel felfogjuk a gőzt. A folyamathoz használhatjuk a Nap melegét, tüzet, 1000 Mw-os plazmalézert, vagy ha úgy tetszik a Vezúv kráteréből frissen kifolyt lávát. Mindegy, csak célját elérje.

Forralás: Messze ez a legalkalmasabb, és leghozzáférhetőbb módszer egy túlélő helyzetben. Igaz a tűzgyújtási ismeretek elengedhetetlenek hozzá, ezenkívül nem árt némi tüzelőanyag sem. Hogy ne érjen minket kellemetlen meglepetés legalább 10-15 percig forraljuk a vizet. (magashegyi körülmények között tovább, mert az alacsonyabb légnyomás miatt a víz alacsonyabb hőmérsékleten forr) Ha lehet, tégy egy fedőt az edényre, mert így kevesebb víz veszik el gőz formájában, és kevesebb tüzelő fogy.

Ha van egy fém edényed, amiért feltehetőleg a fél karodat odaadnád túlélő helyzetben, akkor szinte nyert ügyed van. Ha tüzet is bírsz gyújtani a vízfertőtlenítés megoldott probléma.

Az ezekkel a módszerekkel sterilizált víz elektrolit mentes, (akárcsak a hóból, esőből nyert víz) legjobb leves főzésére használni. Ha só nincs, akkor legalább egy kis fahamuval szórjuk meg a levest, vagy az ételt.

A tűz sajnos elengedhetetlen a forraláshoz, ezzel nem tudunk mit tenni, de a fém edény hiánya már áthidalható. A víz tárolására alkalmas helyszínen készíthető, fellelhető eszközöket három alcsoportba oszthatjuk.

a.) Kannák: közvetlen lángon melegíthető tartályok. Éghető anyagokból is készülhetnek, mert a bennük lévő víz megvédi őket a meggyulladástól. Csak arra kell vigyázni, hogy a lángnyelvek ne érjenek magasabbra a tartályban lévő víz szintjénél.

b. ) Üstök: nem melegíthetők közvetlenül, csak a forró sziklás eljárással (lásd később). Anyaguk vízálló, de közvetlen lángnak nem tehetők ki.

c. ) Hordók: olyan tartályok, melyek kizárólag a víz tárolására alkalmasak.

 

a.)

 - Kiváló kanna lehet a bambuszból faragott víztartály, a legtöbb trópusi területen elég vastag, és hosszú a szára ehhez a feladathoz.

-         Másik kiváló kanna a nyírfa, vagy cseresznye kéregből készített tartály. Az Észak-Amerika erdeiben élő indiánok, vagy az orosz tundra őslakói mai napig készítenek ilyet. Csak a külső részét használják fel a kéregnek. Óvatosan lefejtik a kérget a fa törzsének egy sértetlen részéről. Ezt azután hajlékonnyá, és rugalmassá kell tenni, melyet vagy tűz fölötti óvatos melegítéssel, vagy pedig hossza áztatással érik el. A kéreg barna, belső része a legtartósabb, ezért gyakran ezt használják a kanna külső oldalaként, borításnak. Kellő óvatossággal hajtogatva, majd vékony zsineggel összevarrva érhetjük el a kívánt formát. Ha csak vizet kívánunk benne tárolni, akkor a belsejét lekenhetjük némileg körülményesen csapolható gyantával, ezzel fokozva vízhatlanságát.

b.)

- Gyakran találhatunk vizet sziklamélyedésekben, illetve fák üregeiben. Néhány szakirodalom szerint ezek alkalmazhatók üstként, és a tűzből kivett forró köveket belepakolva felforralhatjuk a bennük lévő vizet. Ha ezt megkíséreljük, ügyeljünk arra, hogy a belerakott kövek kiszoríthatják a vizet a mélyedésből, ha nincs elég hely. Amennyiben fa üregében találod a vizet, érdemes lehet a késeddel elmélyíteni, faragással, a mélyedést. Jómagam elkerülném ennek a módszernek az alkalmazását, ezekben az üregekben a víz szennyezet lehet, és szűrésére nem nagyon van lehetőség. Elhullott rovarok, por, fatörmelék, akármi lehet benne. A fák üregében talált víz, ha túl sokáig áll ott, a fakéregből kiszivárgó tanninnal lehet szennyezett (a víz teára emlékeztető színű) Ez talán egészségügyi célokra alkalmas lehet,(felforralás után fertőtlenítőszerként, vagy hasmenés kezelése) de nem vízpótlás gyanánt. Másik probléma, hogy néhány fa mérgező anyagokat is kibocsáthat. Ha lehet, inkább merd ki, egy kis fatálat eszkábálni nem nagy művészet. Utána szűrheted, és forralhatod a vizet. Ha viszont az esőt várod, akkor a szennyezett vizet érdemes kimerni ezekből a mélyedésekből.

 - A bőr is alkalmas lehet üstnek. Ha módodban áll elejteni egy nyúl nagyságú állatot, akkor jól hasznosítható élelemhez jutsz, másrészt szert tehetsz két üstre is. Megfelelő gondossággal végezve, a bőr, és a gyomor is felhasználható. A szőrt leszedhetjük a bőrről, de kifordítva rajt is hagyhatjuk.

A bőrt felfüggesztve egy háromlábú állványra, a tűzből kivett forró köveket az előzőleg megszűrt vízbe pakolva, felforralhatjuk azt. Itt is ügyeljünk a megfelelő térfogatra, a köveknek helyre lesz szükségük. (győződjünk meg arról, hogy nincs zsiradék a bőr belsején) A kihűlt köveket cserélgessük, és a kihűlteket visszarakhatjuk a tűzbe. (a hamut tisztogasd le amennyire lehet, bár kis mennyiség nem árt) Egy füst alatt akár levest is készíthetünk, ha a kövekkel együtt az alapanyagokat is beletesszük a vízbe. Nagyon fontos, hogy a köveket gondosan válasszuk ki. Nem lehet porózus anyagból (mészkő, tufa, stb.), mert a kőzetben lévő gázok a melegítés hatására kitágulnak, és a kő felrobban. Ugyanezen ok miatt ne tegyünk nedves követ a tűzbe,(mondjuk patakmeder aljából kihalászva) ez is felrobbanhat. Óvakodjunk az üveges szerkezetű kövektől is, pl.: kovakő. Természetesen ez a tábortűz köré rakható kövekre is igaz.

 - Fából is faraghatunk kiváló üstöket. Néha hosszadalmas lehet az elkészítésük, de megéri, főleg ha hosszútávon tartózkodunk a vadonban. Ha kellő gonddal készíted, tartós, és nagyon hasznos eszközt kapsz. A leghatékonyabb metódus az égesd és kapard. Először vágj egy mélyedést a fa, tál közepébe, hogy oda tudj tenni egy izzó parazsat. Fújj rá levegőt, hogy gyorsítsd az égést, ezután kapard ki az égett részeket, akár egy éles követ is használhatsz. Az egyszerű faragás gyorsabb, de közel sem olyan finom munka. Az edény belseje egyenetlen, szálkás, stb. lehet.

c.)

A hordótartályok készítése hosszadalmas folyamat. Előállítható a fentebb részletezett anyagokból, égetett agyagból, vagy nagyon szorosan szőtt nádból. (Ezt csak vérprofiknak, és akinek végképp nincs más lehetősége. Ne a terepen kezd el megtanulni.)

Ezek használatát, előállítását gyakorold, ha tudod, még mielőtt terepre mennél.

Dúsítás oxigénnel

A forralt, vagy állott víz gyakran ízetlen lehet (főleg ha olyan forrásból szerezzük), mert nagyon kevés benne az oxigén. A minőség javítása céljából (ez inkább kényelmi szempont, mintsem életbevágó dolog) vesszőkkel felverhetjük, vagy többször átöntjük egyik edényből a másikba. Úgy semmi értelme csinálni, ha közben újra szennyeződik a víz. Íze érezhetően javulni fog.

A víz szállítása, tárolása

Igyekezzünk mindig némi vizet vinni magunkkal, még akkor is ha olyan területen haladunk keresztül, ahol egyébként bőségben van. Mindig előfordulhat, hogy lesérülünk, lábunk törik, stb. és így nem tudunk eljutni, az amúgy csak 1km-re lévő forráshoz. Amit lehet használjunk fel, a legjobbak a csavaros kupakkal ellátott flakonok, kulacsok. Vízhatlan ruházatból készíthetünk tömlőt, az óvszert egy zokniba helyezve akár 1,5 liter vizet is cipelhetünk benne, fából faraghatunk edényeket (a bambusz szinte adja magát), akár még az állati beleket is feltölthetjük folyadékkal.

Ha forralt vizet akarunk tárolni vagy szállítani, akkor felhasználás előtt lehetőleg még egyszer szűrjük át, fertőtlenítsük. Lehetőleg hűvös helyen (napsugár elleni védelem), letakarva és csíramentesen (zárt tartályokban) kell tárolni. Ajánlatos a tartályt a földbe ásni. Szárazabb idő esetén a víz vonzza a rovarokat, és az állatokat. Ezek ellen is megfelelő óvintézkedéseket kell tennünk.

Ha a talaj agyag a tartózkodási helyeden, akár egész medencét is áshatsz a víz felfogására, tárolására. (az aljába rakhatsz más vízzáró anyagot is) Szerencsésebb, ha a medencének magasított peremet csinálsz, hogy ne mossa, fújja bele a piszkot az esővíz, a szél. (vagy éppen odavezető csatornákat áshatsz neki, Te döntöd el. Utóbbi esetben jobban kell ügyelned a tisztításra) Ajánlott lefedni.

Ha járművel utazunk, az állott ízű és langyos vizet a keletkező menetszélbe tartva lehűthetjük.

Ismételten megemlítem a szabályt, hogy ha csak kevés vizünk van, azt igyuk meg 24 óra után (ha a klimatikus viszonyok olyanok, és fokozottabb a dehidratáció hamarabb is megihatjuk, de várjuk meg a hűvösebb napszakot). Ne őrizgessük, az sehova nem vezet.

Tartsd tisztán az edényeidet!

Csak tiszta, szűrt, fertőtlenített vizet rakj a kulacsodba, egyéb tárolóedényeidbe.

Ha ízesítéssel akarod elviselhetőbbé tenni a vizet, azt egy külön pohárban, fatálban, stb. tedd ne abban az edényben, amiben a vizet szállítod.

Ha újratöltöd a kulacsodat, hagyd, hogy egy kicsit túlcsorduljon. Így az edény nyakánál lévő szennyeződést kifelé mossa a víz.

Ne hagyd fedetlenül a víztároló edényeid. Ha kezet mosol azoktól távol tedd.

Tedd el az útból az edényeket, nem szerencsés ha átesel rajtuk. Stabil felületre tedd le őket, ahol nem dőlhetnek fel.

A lehetőségek száma elképesztő. Minden egyes alkalommal kicsit másképp kell megcsinálnod, ne ess kétségbe, ha alkotásod nem nyeri el a legszebb lepárló díjat. Működjön a többi nem számít!

Nem maradt más hátra… Egészségünkre!

Fordította, szerkesztette, és kiegészítette: Edl András

 

2005. március 9.

Felhasznált szakirodalom:

- Gerhard Buzek: A túlélés kézikönyve,       SubRosa Kiadó, 1994, Budapest
- Ray Mears: A túlélés kézikönyve,          Szukits Könyvkiadó, 2004, Debrecen
- Len Cacutt: Túlélés,       Hajja & Fiai Könyvkiadó, 1995, Budapest
- Barry Davies: The encyclopedia of outdoor survival,      Virgin Publishing, 2002, London
- Berry Davies: Mountain Skills,           Harper Collins Publishers, 2001, Glasgow
- Hugh MacManners: Survival mannual,      Dorling Kinderley Limited, 1994, London
- Ray Mears: Bushcraft,      Hodder & Stoughton, 2004, London